Bálint Albin

Előadó-művészeti projektmenedzser

Karneváléj 2016

ARÉNAPRODUKCIÓK

Összművészeti arénashow, a 47. Debreceni Virágkarnevál zárórendezvénye

Nagyerdei Stadion, Debrecen, 2016

A látványos stadioni program a pandémiás időszakot megelőzően minden évben egyetlen alkalommal, augusztus 20-án este került színre Debrecenben, a 20.000 férőhelyes Nagyerdei Stadionban. A gálaesteken a legnagyobb hazai és külföldi sztárok mellett többek közt óriásvirágkocsik, artisták, lovasszínház, valamint a világ minden tájáról érkező, mindösszesen közel kétezer közreműködő lépett színre. A Karneváléj-produkciókat több magyar tévécsatorna is rögzítette, illetve közvetítette.

Közreműködő szólisták: Bán Bálint, Dánielfy Gergő, Falusi Mariann, Fehérvári Alfréd Freddie, Gellén Fanni, Haja Zsolt, Horányi Juli, Janza Kata, Kamarás Iván, Klem Viktor, Kovács Ádám, Lehner Zalán, Muri Enikő, Radics Gigi, Stohl András, Vincze Márton

Magyar előadó-művészeti együttesek és intézmények: Debreceni Ady Endre Gimnázium, Debreceni Mazsorett Együttes, Debreceni Népi Együttes, Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület, Forgórózsa Táncegyüttes, Fricska Táncegyüttes, Hajdú Néptáncegyüttes, Jégkarc Egyesület, Kenguru TSE, Lautitia Kóruscsalád, Led-Fantasy, Lesz Dance Sport- és Tánc Egyesület, Magyar Chan Wu Szövetség, Ozirisz Hastánc Stúdió, Piruett Táncstúdió, Poroszlay Balett, R'n'B Dance Team Hip Hop, Salida Tánc Sport Egyesület, Talamba Ütőegyüttes, Valcer Táncstúdió

Külföldi vendégegyüttesek: Edirne város folklóregyüttese (Törökország), Gvanim Tánccsoport (Izrael), Jánosicek Folklóregyüttes (Csehország), Kamushka Néptáncegyüttes (Oroszország), Pocheon város folklóregyüttese (Dél-Korea), Rioni Zászlóforgatók (Olaszország), Santiago del Estero latin-amerikai tánccsoport (Argentína), Stelzen-Art (Németország)

Programigazgató: Tóth Ernő
Gazdasági vezető: Fodor Ildikó
Műszaki vezető: Bodnár László
Rendezvénymenedzser (Virágkarnevál): László Judit
Produkciós vezető: Bálint Albin
Produkciós koordinátor: Dér István
Könnyűzenei projektkoordinátor: Teremi Nóra
Magyar fellépő csoportok koordinátora: Hercz Vilmos
Külföldi fellépő csoportok koordinátora: Korponai Tibor
Rendezvényügyelő: Karl József

Látványtervező: Tóth Kázmér
Világítástervező: Magony Zoltán
Animációtervező: Jóvér Csaba
Színpad-, fény- és hangtechnika: Szatyi Stage Team
Pirotechnika: Jakab Gyula
Zenei vezető: Bókai Zoltán
Vezető koreográfus: Jóna Szabolcs

Rendező: Böhm György

Ügyvezető, producer: Bódor Edit

Fotók és videó: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.